Tudatos választó

Ha az LMP annyira amatőr lesz négy éven át, mint a második forduló estéjén volt, akkor megeszik őket a fenevadak. Szeretnék belelátni annak az elmeháborodott spindoctornak a fejébe, aki azt javasolta, hogy ma este inkább álljanak ki a reflektorfényből. Végülis tényleg megárthat az a természetes kíváncsiság, ami ilyenkor kijár egy frissen parlamentbe jutott pártnak - jobb az ilyet elkerülni.

Ma ugyanis nagy lehetőséget hagytak ki a baloldal új üdvöskéi. Az LMP legfontosabb ellenfele az a Szocialista Párt, amely hetek óta nemtelen és aljas módszerekkel nyírta az ökopártot. Persze ezt tök fölöslegesen tették, csak erre az LMP nem tudta kellően hatásosan felhívni a közvélemény figyelmét. Oly sok stupid baszogatás után ma este az LMP elegáns tort ülhetett volna a szocialisták fölött.

A szocialisták csak ma – most először és utoljára – olyat tettek, amit utólag le fognak tagadni. Kénytelenek voltak a kamerák és mikrofonok árnyékában – „elegánsan” úgy a 15. és a 20. mondat táján – beismerni, hogy megreccsentek, de nagyon. Kiálltak a gyászhuszárok és felajánlották, hogy majd egyszer, amikor a kongresszus úgy kívánja, lemondanak – de legalábbis keresik, hogy ki kapcsolja le a lámpát.

Ma végre fogmosópohárba került az oroszlán félelmetes fogsora.

Ha valami, hát ez biztosan borítékolható volt. Az első forduló fényében lehetett tudni, hogy nagyjából mit fog tenni a szocialista pártelit: úgy csinál, mintha képes lenne megújulni. Az LMP-nek, mely a baloldal meghódítására törekszik erre fel kellett volna készülnie. Ma este úgy kellett volna viselkedniük, mint akik megfelelnek a saját maguk által kívánatosnak tartott nagyívű szerepnek. Ma este az LMP-nek tettre kész, erőtől duzzadó győztesként kellett volna villognia. Vezető arcainak(?) egyik stábtól a másikig kellett volna lépniük és a vidám, mosolygós bemutatkozás után három mondatban okosat kellett volna mondaniuk – kb. mindenkinek ugyanazt, hogy tényleg úgy tűnjön, hogy tudják, mit akarnak vagy legalábbis elhiggyük, hogy tudják a kérdésekre a választ.

De nem, ez mind nem történt meg. Mert az LMP tátogó sügér kommunikációs csapata felkészületlen volt – ami nyilvánvalóan leképezi a párt politikai vezetésének felkészültségét is. Ma estére minimum utcabállal kellett volna elrekeszteni az LMP központ előtt a Bajcsi mind a hat sávját. Ma este fel kellett volna mutatni azt a kritikus tömeget, amely alapja lehet a baloldal meghódításának. Ma este hitet kellett volna adni azoknak, akik nem Fideszben látják a jövőt. De ma este az LMP-ről egy dolgot tudhattunk meg a köztévé élő korkapcsolásában, hogy az LMP képviselői-jelöltjei otthon, családi körben követik az eseményeket… Hát, helló! Tényleg kispolgári módon, a TV előtt ülve akarjátok megváltani a világot?! Ezért tényleg ne kelljetek ki a fotelből, mert a végén még megnő az ökológiai lábnyomotok és az tutira ciki volna.

A Fidesz túlnyerte magát, elérte a politikai életciklusának a zenitjét. Mivel innen már nincs feljebb, ezért csak lefelé vezethet az útja. Ha kormányon ott folytatja, ahol ellenzékben abbahagyta, akkor négy – de legkésőbb nyolc – év múlva a politikai süllyesztőben végzi.

Jó volna hinni, hogy a Fidesz jobb kormányzást fog produlálni, mint elődje. Ezt azért könnyű lesz megugrani, mert az MSZP nagyon alacsonyra tette a mércét. Tehát nem az a minőségi kormányzás fokmérője, hogy jobban viszik az ügyeket, mint a szocialisták tették. A Fideszenek ennél sokkal többet kell nyújtania ahhoz, hogy hosszúra nyúljon az alkonya. A példátlan választási siker okot adhat a büszkeségre, de attól még nem fognak ügyesebben kormányozni. Az önelégültség és az elbizakodottság gyilkos dolgok, nagyon hamar ellenszenvet szülnek.

A Fidesz nem csak hatalmas lehetőséget kapott azzal, hogy ölébe hullott a homogén kormányzás lehetősége és a kétharmados parlamenti többség. Ez olyan felelősség, ami könnyen agyonnyomhatja a pártot. Nincs kire mutogani, hogy miért kénytelenek ezt tenni, vagy miért kénytelenek nem azt csinálni, amit amúgy jónak látnak. A párt megítélését két dolog fogja keményen befolyásolni: ha nem élnek a lehetőséggel, akkor az lesz a baj, ha élnek, akkor meg az lesz a baj. A Fidesz helyzete most olyan, mint az MDF-é volt 1990-ben – kamikaze kormányzásra kényszerülnek, vagy jön a görög modell...

A megveszekedett baloldaliak kivételével mindenki számára világos, hogy az elmúlt nyolc év teljesen elvesztegetett időszak volt. Nem jutottunk egyről a kettőre, viszont minden tekintetben a béka segge alá süllyedtünk. Nincs még négy évünk arra, hogy a Fidesz is elkúrja és kommunikációs offenzívával elkenje a problémákat, eltussolja a súlyos korrupciós ügyeket, vagy kirakat színjátékokkal elvonja a figyelmet a sokkal nagyobb disznóságokról.

Nagyon úgy fest, hogy hatalomtechnikai szempontból a Fidesz azt fogja csinálni, ami miatt a népharag elsöpörte a szocilaistákat. Amikor kiemelnek 12 ügyet, hogy akkor ezekkel példát statuálnak, az azt is jelenti, hogy tapintatosan szőnyeg alá söpörnek ezernyi másikat. Amikor a két forduló között bedobják a kisebb parlamentről szóló dumát, akkor a népszerűséget keresik, mert nem teszik mellé, hogy mégis milyen szisztémában képzelik el az országyűlési választásokat. Budapest közigazgatás felosztásáról szóló elképzelések meglebegtetése is csak arról szól, hogy egy gumicsontot dobjanak a köznek, amin majd elrágódnak és addig sem azzal foglalkoznak, hogy mégis honnan lesz pénz az önkormányzati rendszerben felhalmozott irdatlan adóságok kifizetésére. A Fidesz lényeges doglokat mond, de nem a valódi problémákra irányítja a figyelmet. Gyurcsány is ezt csinálta, és bele is bukott, a Fidesz is így fog járni, ha felületkezeléssel operál.

A rendszerváltás óta eltelt 20 év. Mára kiderült, hogy nem minden működik jól, amit akkoriban kitaláltak és az is nyilvánvaló, hogy sok kényes kérdést azóta sem oldottak meg. Mindennek súlyos ára van, amit mostanság fizetünk meg. A Magyarországon kialakult demokratikus berendezkedés és tágan vett kormányzati rendszer alulteljesített. Az a túlszabályozottság − ami a politikikai elit egymás iránt táplált bizalmatlanságából eredeztethető − mindenki számára világos, hogy erős versenyhátrányt jelent. Az élet számtalan területén egyszerűen tarthatatlan a helyzet. Újjá kell szervezni az országot, aki ezt nem látja be, az vak. Ellenzékben a Fidesz sokszor azzal kampányolt, hogy konzerváljuk az aktuális állapotokat, mert a változás eleve gonosz dolog – főleg, ha Gyurcsány Ferenc akarja. Most itt az idő! Tessék változtatni, tessék felvállalni a nehéz döntéseket, tessék szembenézni azzal, hogy érdeksérelmeket kell okozni fontos választói csoportoknak. Már nem elég terveket szövögetni, és kéthetente új kormányprogrammal körbeszaladni a lekenyerezett médiát. Ne csak az óriásplakát fotózás miatt vegyék le a zakót és gyűrjék fel az ingújjat a fideszes képviselők, hanem azért is, hogy végre elpakolják a szart, amiben nekik is köszönhetően tocsogunk.

A kétharmad erre szóló felhatalmazás – még ha a választók többsége úgy hiszi, hogy nem neki kell lemondania a közös javakból megszerzett előnyökről. Ha a Fidesz inkább ezt az ábrándot kívánja fenntartani, akkor pofára fog esni, mert nem fognak minket finanszírozni a nemzetközi piacok. Ha a Fidesz azt hiszi, hogy a kétharamadával menlevelet kap a semmittevésre, akkor politikia öngyilkosságot követ el. Ha a Fidesz azt hiszi, hogy az ipari méretű mutyizást legitimizálja az elsöprő választási eredményük, akkor nem csak bukni fognak, de utat nyitnak a szélsőjobbnak is a hatalomba. Az pedig maga lesz a pokol.

Az ország több mint 80 százaléka – így vagy úgy – az MSZP ellen szavazott. Olyannyira, hogy a protest voksok két új pártot is beszippantottak a parlamentbe, amire 20 éve nem volt példa. Ráadásul az MDF kihullásában kimúlásában nagy szerepe volt annak, hogy sokan szoci kreálmánynak tartották ezt a szebb napokat látott szervezetet. Mondjuk végre ki: az MSZP-t elhajtották a picsába a választók, de sajnos nem eléggé ahhoz, hogy e párt leharcolt figurái belássák ezt.

Ahogy Dávid Ibolya a választások éjszakáján könnyes szemmel és kényszeredett mosollyal bejelentette a lemondását, úgy kellett volna Lendvai Ildikónak (és csapatának) is vennie a kalapját. De nem. Kubatovozott és demokráciaféltett még egy kicsit és nem fogta fel, hogy tragikomikus, amit csinál. Pedig ma már nyilvánvaló: a magyar demokráciára nem a Fidesz esetleges kétharmada, és még csak nem a Jobbik újfasisztái jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem a megújulásra képtelen MSZP.

8 éven át úgy csináltak, mintha kormányoznának (ez ugye nem sikerült nekik) és elfoglalták magukat azzal, hogy a koncot elvtársiasan osszák el. És közben elfelejtették, hogy Magyarországnak szüksége van a modern szociáldemokráciára – mint ahogy modern konzervativizmusra, liberalizmusra és innovatív zöld szemléletre is. Nem álságos antifasizmussal kellett volna kampányolni (miközben nácik cigányokat vadásznak le), hanem szociáldemokráciából következő erős állam ideát kellett volna megvalósítani. Ez nem ment nekik, a saját ideológiájukat sem tudták kormányzati cselekvéssé transzformálni. (Ölni tudtam volna, amikor Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelöltnek azt sikerült mondania az idei nőnap alkalmából, hogy még sok a teendő a női egyenjogúság eléréséhez. Hát csókoltatom a kedves édesanyád Attila! 8 év kormányzás után még mindig ezzel a dumával udvarolsz a szegfűs elvtársnőknek?! A női emancipáció klasszikus szociáldemokrata alapkéréds, elvárható lett volna, hogy jobb helyzetet teremtsetek ezen a szimbolikus területen, volt rá időtök dögivel! Szánalmas beismerése ez az impotenciának.) Az MSZP kormányzati tevékenysége bizonyította, hogy alkalmatlanok a szociáldemokrata értékek képviseletére – de ha legalább jól kormányoztak volna, akkor lenne némi mentség az utóbbi hibájukra.

Persze kormányon még egyetlen párt sem újult meg, ezt a bravúrt kár is lett volna elvárni az MSZP-től. De a nagyobb baj az, hogy ettől a bagázstól az sem telik ki, hogy az unalmas ellenzéki éveket értelmesen használják ki. Pedig a Fidesz megteszi nekik azt a szívességet, hogy kétharmaddal nyer, ezáltal levéve a felelősséget az ellenzékről. De sajnos még mindig túl sokan szavaztak az MSZP-re ahhoz, hogy tényleg késztetést érezzen a megújulásra. Sajnos még mindig úgy szétterpeszkednek a baloldalon, hogy megkerülhetetlenek. És megtehetik, hogy várják a sült galambot, ami menetrendszerűen befut...

A modern polgári demokráciákban valós választói igény a szociáldemokrácia. Mifelénk sincs ez másképp. Csak nálunk az a szomorú helyzet, hogy a magát szociáldemokratának definiáló MSZP-től nem lesz normális szociáldemokrácia Magyarországon. Az MSZP nevű politikai formáció képviselői azzal ámítják magukat, hogy szükség van rájuk. Hát szükség az nincs rájuk, igény viszont annál imkább volna arra, amit valójában képviselniük kellene. Az identitászavaros MSZP végtelen lassú agóniája az egész baloldalnak rossz. A magyar demokrácia fejlődése szempontjából is egészségesebb volna, ha sovány disznóvágtában eltakarodnának végre a süllyesztőbe.

Az ország 80 százaléka ezt javasolta az MSZP-nek, sajnos a fennmaradó résznek nem volt jobb választása az MSZP-nél. Ők bizonyára tényleg nagy fegyvertényként élik meg, hogy nyolc év kormányzás után a szocialisták az ellenzék vezető ereje lehetnek. Ja, kérem merjünk kicsik lenni! Erre tényleg érdemes verni a mellüket, hogy a nyilvánvaló ostobaságuk miatt ne kelljen ostorozni magukat. Így viszont minden irányből ütik-vágják őket. Megérdemlik a sorsukat!

Igen, van választásunk! Igen, ez még akkor is így van, ha fixen három befutóval számolhatunk. Igen, a mi felelősségünk az, hogy a polgárháborús bipoláris pártstruktúra után ne sújtson minket a még borzalmasabb hárompárti szégyen. Igen! Igen! Igen! Tessék elmenni szavazni, tessék olyanokat támogatni, akik nem biztos befutók. Ha csak az egyik bejön már nyert ügyünk van!

Napok óta agitálok az MDF és az LMP mellett. Mantraként hajtogatom, hogy álljunk ki mellettük, mert ez diktálja a ráció. De az igazat megvallva nagyon sok kivetnivalót találok mind a két pártban, ami miatt más körülmények között biztos nem kampányolnék egyik mellett sem.

Az MDF közelmúltja vállalhatatlan. Nem azért, mert jobbról balra sodródtak – ez politikai szükségszerűség – hanem azért, mert a Dávid-Herényi tandem a „normális Magyarország” demagógiáját hirdetve abnormális dolgokat művelt házon belül. Meg is lett az eredménye: szétesett párt, szavazói bizalmatlanság, zavaros érdekviszonyok. Mindez minden normális embert taszít. De ott van Bokros Lajos – akit nem kell szeretni – de az általa képviselt piacpártiságra, az erre épülő konzervatív-liberalizmusra égetően szükség volna mifelénk. Nálunk ugyanis Dunát lehet rekeszteni bornírt szocialista pártokkal. Minden ellenkező híreszteléssel szemben jót tenne nekünk egy kis piaci szemlélet, még ha ez sokak érdekeit sértené is. Nem akarom, hogy Bokrosból kormánytényező legyen, ahhoz ő túlságosan is dogmatikus. De arra, amit képvisel, és amit személyében megjelenít nagyon nagy szükség volna a parlamentben. Ellenzékben az MSZP és a Jobbik egymást túllicitálva fogja nyomni az irracionális demagógiát, ebben az őrületben milyen jó volna egy csipetnyi bokrosi józanság! Sajnálom, hogy a sok gáncsoskodás és a saját bénázásuk következtében izgalmassá tették a végjátékot, de talán mégis akad 200 001 választópolgár, aki befogott orral az MDF-re szavaz.

Az LMP-vel kapcsolatban tudathasadásos állapotban vagyok: az a bajom velük, ami miatt közel érzem magamhoz őket. Ez egy hamisítatlan értelmiségi rétegpárt. Ami annyi mindent determinál, hogy rossz belegondolni, már előre borsódzik tőle a hátam.

Sokan valamiféle sunyi SZDSZ reinkarnációnak tartják az LMP-t. Ez a stigmatizálás fals és aljas, de azt el kell ismerni, hogy a két párt között riasztó hasonlóság figyelhető meg a dolgok megközelítésében, a szerepfelfogásban – még ha a politikai következtetéseik mások is lesznek. Én nem akarok még egy meghasonlott SZDSZ-t, nincs szükség társutas, megélhetési zöldekre a parlamentben, amit azért nem nehéz belelátni az LMP jövőjébe. Viszont fontosnak tartom azt az öko szemléletet, azt a civil hozzáállást, amit az LMP képvisel. Húsz év alatt annyi minden megcsontosodott, jól jönne végre egy kis alulról jövő innováció. Mindez nagyon hiányzik a magyar politikai életből. A mamutok harcában kell egy kisegér, aki idegesítően cincog, és olyan dolgokat dörgöl a nagyok orra alá, amit ők nem tartanak fontosnak, mert nem hoz azonnal voksokat. Az LMP megdolgozott a bejutásért és minden adott ahhoz, hogy a mindenkori hasznos idióták pártja legyen. Ki tudja, annyi hülye közt még egész normálisak is lehetnek.

Ahogy nem hiszek a piac mindenhatóságában, úgy az együgyű ökofasizmusnak is fenntartásokkal ágyaznék meg. De hiszem, hogy a több piac és a környezettudatosság hiánycikk mifelénk. Úgyhogy büszke kapitalistaként gyűjtök szelektíven :-)

Én már tudom kire fogok szavazni, de mivel nem akarok úgy tűnni, hogy ezt a személyes döntésemet iránymutatónak tartom másokra nézve is, ezért nem árulom el. Csak azt kérem mindenkitől, hogy húzzon el szavazni és a szavazófülke magányában támogassa az esélyteleneket.  

Április 11-én nem az a tét, hogy ki alakíthat kormányt, hanem az, hogy milyen minőségű ellenzékünk lesz. Sőt, tovább megyek: most, április 11-én nem egyszerűen a következő négy évről döntünk, hanem arról, hogy lesz-e − négy, illetve nyolc év múlva − valódi választási lehetőségünk. Ehhez az kell, hogy életképes és majdan reális alternatívát jelentő politikai erők is képviselethez jussanak az új országgyűlésben.

Nagy a tét! – de nem úgy, ahogy az MSZP hirdeti. Nekik élet-halál kérdés, hogy minél több levitézlett kormánytagot juttassanak a parlamentbe. Mindenki másnak arról szól a választás, hogy ki alakíthat kormányt, de még inkább arról, hogy a következő időszakban milyen irányt vesz a magyar pártstruktúra átalakulása. Amelyik párt idén bejut a parlamentbe, az hosszú időre bebetonozódhat a hatalomba. Rossz belegondolni, hogy ez a baleset kikkel esik meg…

A tudatos választóknak mindenkor az ország kormányozhatósága a legfontosabb. Ehhez stabil kormányzati többségre és rátermett ellenzékre van szükség. Mai ismereteink szerint a Fidesz soha nem látott felhatalmazást kap a választóktól – a messiáshívő tömegek jóvoltából a stabil kormányzat négy évre biztosított. A tudatos választók tehát nyugodt szívvel választhatnak ellenzéket – olyat, amely majdan reális kihívója lehet a Fidesznek.

Jelen állás szerint egy újnyilas párt és egy erősen leharcolt szocialista párt az, amit ellenzékként azonosíthatunk a következő ciklusban. Az egyikre igény van, a másikra meg szükség volna, hogy a Fidesz-kormányt ellenőrizze és majdan esetlegesen a helyébe lépjen. De gondoljunk csak bele, hogy kikről is beszélünk: az MSZP az elmúlt 8 évben bebizonyította, hogy nincs elég tehetsége a kormányzáshoz, azt pedig nem szeretném megtudni, hogy a Jobbik mihez kezdene kormányon. Most tehát az a tét, hogy a Jobbik és az MSZP mellett lesz-e más ellenzéki párt is a parlamentben. Lesz-e olyan politikai erő, amely magában hordozza a lehetőségét a majdani kormányképességnek. Igen, az LMP és az MDF egyszer ilyen lehet, csak adjuk meg nekik az esélyt, hogy bizonyíthassanak.

Hiteles ellenzék kerestetik! –  ez most a demokráciánk szempontjából a legnagyobb kihívás és nem az, hogy a Fidesz kétharmaddal tarol-e. A felelős ellenzék – amely, ha kell visít, ha kell együttműködik – összetétele és felállása meglehetősen kétséges. Épp ezért kívánatos, hogy a tudatos választók biztosítsák az ellenzék diverzitását. A sokszínű ellenzék hiányában kiüresedik a parlamenti demokráciánk, mert hosszú távra elveszítjük a választási lehetőségünket. Ideje tehát megfontolás tárgyává tenni, hogy kire is szavaz(hat)unk 2014-ben vagy azt követően. Április 11-én erről is döntünk, szóval jó szívvel ajánlom, tessék felelős ellenzéket választani! Próbáljuk ki milyen az.

Lassan mondom, hogy minden baloldal megértse: idén úgy alakult, hogy NINCS elveszett szavazat. Ha ezt sikerült felfogni, akkor jöhet a következő tétel: aki otthon marad, az nem az MSZP-t bünteti, hanem úgy általában a baloldallal baszik ki. A 2010-es szavazás végeredménye attól függ, hogy ezt hányan érik fel ésszel.

Azt látom, hogy a baloldali szavazók olyanok, mint a reflektorral szemező szarvasok – bénultan várják, hogy átszaladjon rajtuk a varsói expressz. A sokkos állapotú személyeket csak egyértelmű és kemény „utasításokkal” lehet felrázni. Úgyhogy most nem érvelek, nem magyarázok, hanem világos pontokba szedem a teendőit azoknak, akik tanácstalan, elkeseredett, elhagyatott szavazónak érzik magukat:

1.       Egyszer és mindenkorra tisztázni kell, hogy MSZP szimpatizáns vagy baloldali szavazó vagy-e.

2.       Ha baloldali szavazóként definiálod magad, akkor az az érdeked, hogy minél több baloldali képviselő kerüljön a parlamentbe.

3.       Ehhez az kell, hogy ne csak az MSZP-ben gondolkodj, de legalább fogadd el, hogy a szocialistákhoz képest igen is van „legkisebb rossz” párt a palettán.

4.       A mandátumelosztási mechanizmus miatt minél több párt osztozik a listás helyeken, annál kevesebb jut a Jobbiknak és a Fidesznek.

5.       Ahhoz, hogy az adott körülmények között a baloldal (ami nem azonos az MSZP-vel!) maximalizálhassa a parlamenti képviselői számát egynél több baloldali pártnak kell bejutnia az országgyűlésbe.

6.       Ha az LMP és az MDF is bejut a parlamentbe, akkor matematikai okokból minimálisra csökken az esélye annak, hogy a Fidesz kétharmadot szerezzen.

7.       A Jobbikkal szemben csak egy színes politikai közeg veheti fel a harcot. Az MSZP, mint bukott kormánypárt erre erkölcsi okokból alkalmatlan, ezért más hiteles és tiszta politikai erőket kell a parlamentbe segíteni.

8.       Bármit is állít az MSZP, hidd el: NINCS ELVESZETT SZAVAZAT! A demokráciát azzal véded igazán, ha minél több pártnak segítesz átugrani az 5%-os küszöböt.

9.       Döntsd el, hogy a piacpárti, konzervatív-szabadelvű MDF-et, vagy a zöld-baloldali LMP-t tartod szimpatikusabbnak.

10.   Feltétlenül menj el szavazni, és győzz meg erről másokat is!

Tudom, kicsit szájbarágós a fenti tízparancsolatom, de „perceken” belül itt a voksolás, nincs már idő hosszas eszmefuttatásokra. Aki persze kíváncsi arra, hogy milyen érvekkel támasztom alá a fentieket, az olvassa el az eddigi blogbejegyzéseimet, illetve kövesse ezután a blogomat, vagy kommentáljon. A lényeg, hogy tessék végre felébredni, mert a választás ugyan nagyvonalakban lefutott, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen összetételű parlamentünk lesz. Ez pedig csak és kizárólag a baloldali szavazóközönség aktivitásától és intelligenciájától függ. Úgyhogy elég a nihilből, tessék végre gondolkodni és előre nézni!

Ki-ki ízlése szerint meg tudja ítélni, hogy jó-e ha a Fidesznek kétharmada van. Értelmetlennek tartom azt az értelmiségi polémiát, ami ebben a témában folyik. Főleg azért, mert aki demokrata, annak hivatalból el kell fogadnia a választások végeredményét, még akkor is, ha ilyen extrémnek mondható döntést hoz az isten adta nép. A tudatos választóknak sokkal fontosabb, hogy az ország kormányozható-e vagy sem. E tekintetben pedig a Fidesz kétharmada messze nem a legrosszabb cenárió.

Az elmúlt évtizedben a két nagy párt azon volt, hogy közös erővel bebetonozzák a hatalmukat és mielőbb kétpártivá redukálják a parlamentet.  Mi tagadás, ezt eredményesen is csinálták, hiszen 2010-ben csak három biztos bejutó párttal számolhatunk. A kép még sötétebb, ha elhisszük az MSZP retorikáját (amitől én mindenkit csak óva intenék!), miszerint a Fidesz és a Jobbik lényegében ugyanaz, vagyis akkor tényleg kétpárti lesz az új parlament. Na már most, ha tényleg ennyire leszűkült a verseny, és a két párt közül az egyik történelmi bukás elé néz, akkor már matematikailag is minden adott ahhoz, hogy a másik versenyző kétharmadot szerezzen. Kétpárti szisztémában így megy ez – ha az egyik nagyot bukik, akkor a másik túlnyeri magát. Ilyen körülmények között a Fidesz kétharmados többsége a rendszerből következő adottság.

Persze kényelmes dolog a jajveszékelés, de nem a Fidesszel kell riogatni, mert az kontra produktív, hanem a rendszert kell bírálni (amelynek tevékeny részese az említett párt is) de még inkább el kell menni szavazni, és a kínálatban lévő egyéb pártokra kell voksolni. A Fidesz kétharmadára egyébként két dolog jelent veszélyt: a váratlanul expanzív Jobbik. És jó esetben az, hogy sokan mennek el szavazni és egyidejűleg parlamentbe juttatják az MDF-et és az LMP-ét is. (Az MSZP egymagában – bármennyire is szeretné – a mandátumelosztási mechanizmusból következően képtelen megakadályozni a Fidesz kétharmadát.)  De erről már sokat írtam ebben a blogban...

(Agyfaszt kapok attól, amikor értelmes emberek a lehetséges Fideszes kétharmadban az alkotmánymódosítási hullámot vizionálják (borzongva királysággal riogatnak). És nem azt nézik, hogy a felettébb kényelmes többséggel mi mindenen lehetne változtatni azon dolgok közül, amelyek közmegegyezésesen rosszul működik ebben az országban. A stabil kormányerőben már előre a gonoszt látják, inkább rettegnek, nem mennek el szavazni, vagy ha igen, akkor komolyan gondolják, hogy az érvénytelen szavazat az majd ér valamit…)  

Elméleti szempontból egy három- vagy kétpárti parlament esetén a kormányzás szempontjából jobb, ha a kormányzóerő minél nagyobb arányban nyer. A nagyobb támogatással, nagyobb felhatalmazás jár a cselekvésre, ami értelemszerűen nagyobb felelősséget is jelent az egymagában kormányzó pártnak. A koalíciós kényszer megszűnésével felgyorsulhat a döntéshozatal és világossá válnak a felelősségi viszonyok. A nagyarányú győzelem azét is fontos, hogy a kormányzó párton belüli egészséges részérdekek ne párosulhassanak erős zsarolási potenciállal (minél nagyobb a frakció, annál kisebb az egyes tagok revolverező képessége). Így ugyanis a vélt közérdek elvben jobban érvényesülhet (már ha elfogadjuk, hogy a többség „tudja” mi a közjó…). Ráadásul, ha a Fidesznek kétharmada lenne, akkor teljesen negligálhatná a Jobbikot és ezzel karanténban tarthatnák a parlamentbe jutott újnyilasokat.  A Fidesz lehetséges kétharmada tehát nem ítélhető meg feketén-fehéren.  

Az igazat megvallva én sokkal jobban tartok attól, hogy csak a Fidesz-MSZP-Jobbik triumvirátus jut be a Parlamentbe és a Fidesz csak 49 százalékkal nyeri meg a választásokat. Vagyis nagyon nyer, de koalíciós kényszer van. Micsoda képtelen helyzet volna, ha kormányozhatóság érdekében összebútorozna a Jobbikkal és kopíroznák a 2000-es osztrák koalíciót, amikor a Néppárt bevette a kormányba Haidert. Hát ez biztos nem volna jó az országnak! Mint ahogy az sem, ha fanyalogva „nagykoalícióra” lépnének az MSZP-vel és az újfasiszta Jobbik volna az egyetlen ellenzék a parlamentben.

Tudatos választóként értékesebbnek tartom a voksom annál, hogy a Fidesz kétharmadához hozzájáruljak az első fordulóban. (Lesznek sokan, akik megteszik ezt helyettem is, mert tőlük várják a megváltást – normális ember ilyet amúgy sem vár politikusoktól.) Más a helyzet a második fordulóban, akkor már az a legfőbb tét, hogy a Fidesz mennyire nyer, illetve az MSZP-vel ki tudják-e ütni a Jobbikot vagy sem. Akkor már meggondolandó választás lehet a Fidesz is.

Az áprilisi választások nyomán biztosan átalakul a magyar pártstruktúra. Ez egyrészt a választási eredményekből következő szükségszerűség, másrészt a ma még békésnek tűnő pártokat is szétvethet a kudarc és persze a dicsőség is. Egy héttel a választások előtt kijelenthető három párt biztosan bejut a parlamentben. De sanszos, hogy idővel ennél több politikai formáció ül majd a parlamenti patkóban. A ciklus közepén az MSZP és a Jobbik aprózódásának van a legnagyobb esélye.

Kevés számú parlamenti párt esetén a frakció léte vagy nem léte különösen felértékelődik. Az elmúlt 20 évben ez kardinális kérdése volt szinte minden parlamenti ciklusban. Gondoljunk csak az 1990 és 94 közötti parlamentre, miként fogyott meg az MDF-es és a Kisgazda frakciók, akik ezt a „bravúrt” megismételték a 1998-2002-es parlamenti szezonban is. (Olyannyira ügyesek voltak, hogy a frakciók szétesését azóta  elkisgazdásodásnak nevezik a politikai szlengben.) Legutóbb pedig az MDF frakciója fogyott el a ciklus végére és az SZDSZ is furcsa politikai kómába sodorta magát 2009 után, ami mindkét párt esetében az agónia biztos jele volt.

Az Alkotmánybíróság határozata nyomán minden párt, amely a választási küszöböt (5%-ot) átlépi alakíthat frakciót függetlenül a Házszabályban rögzítettektől. Az 2007 decemberében elfogadott Házszabály módosítás értelmében a most véget érő ciklusban így 10 képviselővel már alakulhatott frakció (azért ennyi, mert az aktuálisan legkisebb MDF-es frakció akkoriban 11 tagú volt). A jelenleg érvényes Házszabály szerint ciklus közben 15 fő a limit a frakcióalakítás esetében, legalább ennyi képviselő szükséges új képviselőcsoport alakulásához. (A választási eredmények alapján előfordulhat az az extrém helyzet, hogy 2010-ben a parlamentbe jutott legkisebb pártnak eleve 10-nél kevesebb mandátuma lesz. Ez esetben a frakcióalakítás szempontjából az Alkotmánybíróság határozata az irányadó.)

Mivel a tudatos választó számára az ország – széles értelembe vett – kormányozhatósága fontos érték, ezért nem mindegy, hogy a parlamenti pártok (várhatóan ellenzéki és valószínűsíthetően kormánypártiak) milyen „életkilátásokkal” vágnak neki a ciklusnak. Az országra nézve tragikus, ha szépen lassan elmorzsolódik a kormánypárt, illetve koalíció (lásd MSZP-SZDSZ koalíció megszűnése) és a demokrácia szempontjából az sem ideális, ha az ellenzék szűnik meg, mert azzal nem csak a politikai verseny szűkül, de nem lesz, aki érdemben ellenőrizze a kormányzó erőket.

Jelenlegi ismereteink szerint három párt biztosan tagja lesz az új parlamentnek. Mivel a Fidesz torony magasan a legtöbb képviselői helyet szerzi meg, számukra érdektelen a frakció alakítás és megszűnés ügye. A másik két biztos befutó számára az új ciklus folyamán – más-más okból – de érdekes lehet a frakcióalakítás ügye. Nézzük miért:

A Jobbik nagy szalámizás elébe néz. Az ő aprításuk fontos identitásképző tényező lesz a Fidesz számára. Márpedig Orbánék gyakorlottak a témában, gondoljunk csak a Torgyán-féle Kisgazdákra, akiket úgy picsáztak ki, hogy közben egy kormányban ültek. Akkor a szocialisták trójai falovát tolták ki a kormányrúd mellől. Most  sokkal kényelmesebb helyzetben van a Fidesz, mivel úgy pofozhatja kedvére a jobbikosokat, hogy egy percig sem lesz veszélyben a kormánytöbbsége. A Jobbik hiteltelenítésével leválaszthatja a radikális pártról azokat, akik amúgy a Fidesz szavazók. Orbánéknak azonban ennél többet is hozhat a Jobbik nyírása. Kormányon már nem szélre kell húzniuk, hanem középen kell híveket szerezniük. Ha a Fidesz igazán a politikai centrumban akarja magukat érezni – és láttatni –, akkor elég csak nemzeti sportot űzniük a radikálisok fingatásából. Ennek az iránynak már a mostani lagymatag kampányban is voltak jelei.

De a Jobbikot nem csak a Fidesz fogja ekézni. A Jobbik alapvetően egy bolsevik típusú párt: mindent áthat az ideológia. Ilyenkor mindig van az irányvonal és az elhajló trockisták – az, hogy mi az irányvonal és ki a trockista a tévedhetetlen vezér mondja meg. Egy ideig a vallásos hit elfedi az ilyen jellegű pártok valódi énjét, de az irrealitás csak egy ideig védhető hittel. Utána az elvtársak drasztikusan egymásnak esnek – az elhajlókat demokratikus közegben szimplán kizárják, diktatórikus körülmények között golyóval tesznek igazságot. A bolsevik típusú pártokban ez már csak így megy. A Jobbikot ma még összekovácsolja a mindenellenesség, az éllandó protestálás. De néhány napon belül ők is részei lesznek annak a politikai rendszernek, amit oly vehemensen elutasítanak. Bármennyire is az ellenkezőjét állítják, ez mégis csak azt jelenti, hogy idomulniuk kell a demokratikus játékszabályokhoz. Ami a fundamentalista jobbikosok szemében maga lesz az árulás. Ez a feszültség óhatatlanul is kikezdi az egységet. Most „Adjon az Isten” a menő, de hamarosan előjönnek a keményvonalas jobbikosok, akik „Szebb jövőt” kívánnak. Ez a Jobbik parlamenti frakcióját sem fogja érintetlenül hagyni. Rossz esetben még az is lehet, hogy parlamenti körülmények között a radikálisok osztódással szaporodnak… mindenesetre csodálkoznák, ha négy év múlva ugyanannyian ülnének a Jobbik soraiban, mint az országgyűlés alakuló ülésen.

Az elmúlt 20 évben az MSZP frakció volt a legstabilabb parlamenti formáció, nem nagyon volt ki-be járkálás. Most viszont nagy pofonba szaladnak, ami a párton belül megingathatja az elmúlt időszakban kialakult kényes a belső egyensúlyt. Az MSZP jövője szempontjából elsősorban Gyurcsány Ferenc manőverezése a meghatározó. A volt miniszterelnök – így vagy úgy – újra a szocialisták élére akar állni. Az ordas nagy bukás sokkja és az eddig lappangó belső ellentétek elementáris erővel dobják felszínre az ellentéteket, ami a szocialista frakciót sem fogja érintetlenül hagyni. Ha Gyurcsánynak nem sikerül az MSZP visszahódítása, akkor vélhetően önállósítja magát. Ez a lépés viszont csak akkor hozhat a konyhára, ha parlament keretei között is markánsan megjelenítheti az általa fémjelzett formációt – vagyis saját frakció nélkül öngyilkosság lenne hátat fordítania az MSZP-nek. A sok szürke avítt és nem annyira tehetséges szocialista potentát között Gyurcsány messze a legkarizmatikusabb figura. Nyilván nem esne nehezére a szocialista képviselőcsoportból kiszakítania a maga frakcióját és hátrahagyni azokat, akik elvtársilag egy kanál vízben is meg tudnák fojtani (a Fidesznél jobban ugyanis csak egymás utálják). A szocialisták között sokan megkönnyebbülnének, ha Gyurcsány távozna. Azt remélik, hogy ezzel levakarható az MSZP-ről az a stigma, amit amúgy egyszemélyben Gyurcsány jelképez. Ha lesz kenyértörés, akkor valószínűleg fél-egy éven belül lezavarják az érintettek, később már nem valószínű, hogy a konfliktust pártszakadással oldanák meg.

Tudatos választónak a Jobbik sorsa csak az összkép miatt fontos, hiszen erre a pártra racionális megfontolásokból nem lehet voksolni. Jelen állás szerint persze az MSZP sem az a formáció, ami tudatosan vállalható, de szocialisták legalább egy demokratikus párt, amely eleddig kormányképes volt (ha kormányzáshoz kevés is volt a tehetsége). Ez azért minőségi különbség a két párt között, ami alapján legitim választás lehet az MSZP. Tudatos választóként persze nem fenyeget, hogy nekik húzzam be az X-et. Aki viszont ezt fontolgatja, annak tudnia kell, hogy mit kockáztat: az az MSZP, amit április 11-én támogatásra érdemesnek tart, nem biztos, hogy a ciklus közepén is ugyanezeket az értékeket és célokat fogja képviselni – tekintve, hogy szétesik.  

Egyre világosabb, hogy a varsói expressz átgázol a szocialistákon. Lengyelországban a népharag teljesen kipenderítené az utódpártot a parlamentből, nálunk erre semmi esély. A megtépázott MSZP-nek jót fog tenni, hogy ellenzékbe kerülnek – lesz végre idejük normális szociáldemokrata párttá válni. De az még nagyon messze van.

Minden jel arra mutat, hogy Gyurcsány Ferenc reaktiválta magát. Lubickol a kampányban, amiben elveszi a show-t az MSZP hivatalos jelöltjétől. Vajon miért? Nyilván nem az idei választásokat akarja megnyerni – nem is tudná… A volt miniszterelnöknél kevés politikus népszerűtlenebb, azonban az MSZP szimpatizánsok körében álló csillag! És ezzel Gyurcsány is tisztában van. A túlmozgásos ex-pártelnök valójában a pártjára hajt, pontosabban a párt nagyszámú „talpasára”. Csak a választások után derül ki, hogy segítségükkel sikerül-e a bűnbakkeresésbe merülő szocialista elit alól kihúznia az MSZP-t vagy pedig visszafoglalja azt szőröstül-bőröstül. Előbbi esetben hátrahagyja a süllyedő és lángoló MSZP-t és új pártba vezeti át a szimpatizánsait (ami akár az MDF is lehet), utóbbi esetben az MSZP élére visszatérve számol le azokkal, akik 2009-ban megbuktatták vagy legalábbis nem lelkesedtek érte sem akkor, sem most. Egy azonban biztos Gyurcsánynak sikerült magát függetlenítenie az MSZP-től, önálló tényező a pártelit nélkül is. Ha ennek fényében nézzük, akkor világos, hogy nem elszabadult hajóágyú, hanem nagyon is racionális a politikai manőverezése. A maga szempontjából nagyon is okosan teszi, amit tesz. Az ő egyszemélyes kampánya nem a 2010-es, hanem a 2014-es választásoknak szól.

Miért fontos ez most? Azért, mert nagyon is benne van a pakliban, hogy az összeomló MSZP romjain kisvártatva több párt sarjad. Ez pedig nyilvánvalóan hatással lesz a frakcióra, illetve annak létszámára. A párton belüli ellentétek és törésvonalak egyértelműek és csak idő kérdése, hogy a felek egymásnak essenek. Ez pedig egyet jelent az elkisgazdásodással, ami egy hárompárti parlament egyetlen számottevő ellenzéki pártja esetében tragikomikus fejlemény volna.

A szocialistákat ma még összetartja a hatalom és az ezzel járó pénz. Napokon belül se hatalom, se pénz. Ráadásul még jó ideig ők lesznek a korrupciós ügyek főszereplői és nem a hatalom új birtokosai. Ezt a morális belső válságot egyetlen dolog írhatja felül: a külső nyomás. Ha a Fidesz ajtóstól ront a háznak, akkor a szocialisták – félretéve minden belső ellentétet – zárják soraikat és csendes sündisznóállásban vészelik át az ostromot.

A Fidesz elszámoltatással riogat és bizonyosan lesz néhány kirakat ügy, ami kapcsán győzelmi táncot járnak néhány kipécézett szoci politikai hulla fölött. Azonban a Fidesznek nagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy a politikai térfél bal oldalán megmaradjon a status quo. Ki az a hülye, aki a megbízható, hosszú távú üzleti partnerét lecserélni valami bizonytalanra?! A revansvágyat felül fogja írni az érdekazonosság, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy szép csendben kiegyeznek a nekik szimpatikusabb kedvező szoci szekértáborral. Ez pedig akár a Gyurcsány fémjelezte csoportosulás is lehet – persze ezzel egyik fél sem fog a nyilvánosság előtt dicsekedni…

Egy biztos, az MSZP színekben parlamentbe jutó politikusok jó ideig egymással lesznek elfoglalva és nem azzal, hogy a klasszikus ellenzéki szerepüknek megfelelően ellenőrizzék a kormányerőket. Magyarán az MSZP ellenzékben is meg fog bukni. A belső viták, pozícióharcok tovább fogják errodálni a szocialistákat, már csak emiatt is fontos volna, hogy az MSZP-n kívül legyen más valós ellenzéki párt is a parlamentben.

Meglehet, hogy a leírtak megmosolyogtató feltételezések. De a hozzám hasonló tudatos választók döntésük során figyelembe veszik a pártstruktúra küszöbön álló átalakulását is. Az MSZP esetleges megbomlása ugyanis – a ma érvényes parlamenti házszabály ismeretében – kínos politikai helyzetet is teremthet. Előfordulhat, hogy a szocialista színekben mandátumhoz jutott képviselők a ciklus második felére frakció nélkül maradnak és ezáltal válik értelmetlenné minden nekik adott szavazat.

Nem befogott orral, hanem ésszel kell szavazni. Mivel borítékolható a győztes és fix, hogy három párt biztosan ott lesz a parlamentben, ezért a tudatos választó nyugodtan „hazardírozhat” a voksával. Nem kell, amiatt izgulnia, hogy kárba vész a szavazat! Azzal ugyanis, hogy a befutó jó előre ismert szavazatunkat nyugodtan adhatjuk olyan pártoknak, amelyek a parlamenti küszöb környékén lavíroznak.

Idén egyszerűen nincs elveszett szavazat. Pontosabban csak az veszik el, amit le sem adnak. Ha ugyanis a csalódott balodaliak távolmaradásukkal tűntetnek/büntetnek, akkor aránytalanul sok listás mandátum jut a Jobbiknak. Ahhoz, hogy a Jobbik valós társadalmi támogatottságának megfelelő, vagy épp alacsonyabb arányban képviseltesse magát az országgyűlésben elengedhetetlen, hogy sokan menjenek el szavazni, méghozzá azok, akik számára elfogadhatatlan e párt. Vagyis nem amiatt kell sopánkodni, hogy az újnyilasok már a spájzban vannak, hanem jó helyre kell húzni az X-et. A politikai nihil a Jobbik malmára hajtja a vizet.

Sok baloldali azt hiszi, hogy az MSZP meggyengülésével vége a világnak és inkább duzzogva otthon marad a választások napján. Ez a gyerekes magatartás, különösen úgy, hogy 20 éve először van baloldali alternatíva, van végre miből választani – az MSZP mellett ott az MDF és az LMP is. Kicsit sárga, kicsit savanyú a kínálat, de a miénk. Baloldalon tiszta a képlet: az MSZP lagymatag szociáldemokráciája mellett ott a balra sodródó konzervatív-liberális piacpárti MDF és a zöld újbalos beütésű LMP. Mi kellhet még? Tessék választani!

Tudom, nehéz a döntés, hiszen nyilvánvaló, hogy – más-más okból – finoman szólva nincs a helyzet magaslatán sem az MDF, sem az LMP. Ezzel együtt az MDF és az LMP az, amely nagy számban felszívhatja a csalódott ballib szavazókat. Ha az említett választói csoportot ez a két párt nem képes mobilizálni, akkor a baloldal 2010-ben saját magát veri meg, sőt, ami még rosszabb 2014-re is elintézi magát. Most tehát a balos szavazóknak nem azt kell mérlegelni, hogy az MDF és/vagy az LMP megérdemli-e a voksukat, hanem azt kell nézni, hogy lesz-e érdemi választásuk 2014-ben. Ehhez viszont idén áprilisban kell előrelátóan voksolni. 

Úgy tűnik, hogy a szocialista nagyágyúk azt hiszik, hogy az MSZP vezetésével létrejön egy antifasiszta népfront. De legalábbis úgy tartják, hogy ez volna a leghelyénvalóbb, ha minden „demokrata” felsorakozna mögöttük (pont mögöttük…). Hát ez az olajfa idén biztos nem fog kinőni. Viszont 2014-ben csak így lehetne megszorongatni a Fideszt. Már, ha a politikai térfél bal oldalán – Gyurcsány Ferencen kívül – bárki is rendelkezne ennyi stratégiai előrelátással.

De ez már egy következő poszt témája…

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a Jobbikot három párt „állíthatja meg” és ezek között nincs az MSZP. Hiába szeretné magát a szocialista párt a demokrácia és, a szabadság egyedüli letéteményeseként beállítani a választási matematika – úgy általában a ráció – makacs dolog.

Amióta kitettem az első posztom azon töröm a fejem, hogy tudatos választóként voksolhatnék-e jó szívvel a szocialistákra. De két hét alatt nem sikerült egyetlen épkézláb okot sem találnom, amivel megindokolhatnám ezt a választást.

Nem szeretnék a halott oroszlánba belerúgni, de elgondolkodtató, hogy ez a párt 8 év kormányzás után csak azzal képes kampányolni, hogy azért szavazzak rájuk, mert akkor jobb lesz a demokráciának. Utoljára az SZDSZ próbálkozott effélével az EP választásoknál és már akkor sem vált be a baloldaliak rémisztgetése – nem jött össze 200 001 szavazat…

Ráadásul a szocialisták még mindig ott tartanak, hogy a Fidesz és a Jobbik egybemosásával akarják alátámasztani, hogy miért kiáltanak farkast. Miközben a demokrácia rettenthetetlen őrei megszokásból a patás Orbánra lőnek, a Jobbik szocialista fellegvárakat ostromol és olyan szavazói csoportokat édesget magához, amelyek 20 éven át csak az MSZP-nek húzták be az X-et. Vagyis az MSZP még arra sem volt képes, hogy a saját táborát egyben tartsa. Nem volt mivel megvenni a hozzájuk hű társadalmi csoportokat, amelyek minden ellenkező híreszteléssel szemben nem élnek jobban, mint 8 éve. A Jobbik lufi felfúvódása nagyon is szorosan kötődik az MSZP kormányzati bénázásához. És ezen a negatív képen az sem segít, hogy a Fidesz is a keblén melengette a kígyót. Mindezek fényében meglehetősen cinikus dolog az újnácikkal (ellen)kampányolni. Ha ugyanis a szocialista-liberális koalíció jól kormányzott volna, most legfeljebb a futottak még kategóriában lenne a Jobbik és nem a csalódott szocialista szavazók révén kerülne be a parlamentbe.

A szocialisták szavakban rettenthetetlen antifasiszták, de a valóságban gerinctelenül pragmatikusak. Az MSZP demokrácia féltésének őszinteségét nagyban megkérdőjelezi, hogy fenntartások nélkül együttműködik a Fidesszel és még a Jobbikkal is. Mindenki számára intő jel, ahogy ez az alkalmi koalíció – a szocialisták aktív közreműködésével(!) – elkaszálta a szerencsétlenkedő MDF budapesti listáját.

De mindegy is ez, hiszen az MSZP most azért kéri a voksomat, hogy a Jobbiktól megóvja az országot, de legalábbis a parlamentet. Nos, a szarnak van egy olyan tulajdonsága, hogy a mennyiségétől függetlenül büdös. Mindegy, hogy egy aprócska kutyagumiba lépünk, vagy egy trágyadomb facsarja az orrunk – a szarszag áthat mindent. Így van ez a Jobbikkal is: tök mindegy, hogy hány darab igazhitű hipermagyar kerül be a parlamentbe, újnyilasból egy is sok a Tisztelt Házban. Hiába kívánatos a vörös szegfű, az MSZP egymagában nem tudja elnyomni a szarszagot.

Különösen úgy, hogy a hamarosan felálló új parlament szocialista frakciója tele lesz olyan volt miniszterekkel, államtitkárokkal, akiknek évekig fogják az orruk alá dörgölni, hogy „kuss legyen, mert elbasztátok”. Bárki elhiszi, hogy ilyen körülmények között ez a társaság hitelesen védheti a demokráciát?! Ha tényleg hárompárti lesz a parlamentünk, akkor a Jobbikot egyszerűen nem ellensúlyozhatja az MSZP. Hiteltelenek hozzá.

Ehhez bizony az kell, hogy egy, de inkább két kispárt is bejusson a parlamentbe. Már csak matematikai okokból is ez az egyetlen módja annak, hogy a Jobbik ne egy (relatív) óriás frakcióval büszkélkedjen. Miért? Mert a Jobbik valószínűsíthetően nem szerez egyéniben mandátumot, listán viszont annál inkább. Ez esetben nem mindegy, hogy az 210 (területi és országos) listás hely három vagy négy, esetleg öt párt között oszlik-e meg. Jobbiknak a Fidesz kegyetlen nagyarányú győzelme és/vagy a kis pártok bejutása szabhat viszonylagos határt. E tekintetben irreleváns, hogy az MSZP második vagy harmadik helyen jut-e be a parlamentbe. A szocialistáknak egy dolguk van: hogy bejussanak a parlamentben. Az elkötelezett – zömében nyugdíjas – baloldali szavazók fixen beviszik őket az országgyűlésbe, ehhez a „bravúrhoz” józan ember nem adja a voksát.

Azok számára, akiknek bántaná a szemét a Fidesz esetleges 2/3-os győzelme, több mint ajánlatos az MDF és/vagy az LMP támogatása. A magyar választási szisztéma sajátosságaiból következik: minél több párt jut a parlamentbe, annál kisebb a 2/3 esélye. Ez nem politikai szükségszerűség, hanem tiszta matek. Az MSZP-nek láthatólag nem erőssége az algebra, remélhetőleg a kiábrándult ballib szavazók megértik az 1×1-et.

Lassan végéhez közeledik az a csendes népszavazás, ami a küszöbünk előtt zajlik  – különböző pártok kopogtatnak ajánlószelvényeinkért. Most dől el, hogy áprilisban milyen pártlistákra és egyéni jelöltekre szavazhatunk. Ahhoz ugyanis, hogy valaki felkerüljön a szavazólapra 750 kopogtatócédulát kell összegyűjtenie, ha egy párt minden körzetben jelöltet akar indítani, akkor minimum 132 ezer ajánlószelvényt kell felmutatnia.

Magyarországon kicsivel több mint 8 millió választópolgár élhet a demokratikus jogaival. A legnagyobb ellenzéki párt – mely várhatóan nagyarányú győzelmet arat tavasszal - meghirdette, hogy 2 millió kopogtatócédulát gyűjt össze, ami részben megnehezíti, hogy más pártok képviselői is tömegesen elinduljanak a 176 választókörben. Lehet ezért szapulni a lehengerlő szervezettséggel kampányoló Fideszt, de csak azt teszik, amit a politikai logika diktál: a népszerűségüket kopogtatócédulára váltják, hogy megnyerjék a választásokat.

Mint, aki elkötelezett a parlamenti demokrácia mellett abban hiszek, hogy minden komolyan vehető politikai tömörülésnek esélyt kell adni, hogy megmérettesse magát, aztán a választók majd bölcsen döntenek. Ezért arra buzdítok minden ismerősömet, rokonomat és üzletfelemet, hogy ne legyen passzív, de legalább gondolkozzon el a lehetőségein.

Mindenkit arra kérek, hogy adja le kopogtatócéduláját a neki legszimpatikusabb pártnak. Illetve döntése során mérlegelje, hogy egy párt indulását kopogtatócédulával támogatni nem jelenti azt, hogy az áprilisi választásokon is feltétlenül rájuk kell szavazni. Aki tudatos választópolgár most azzal segítheti a korrekt politikai versenyt, ha kisebb pártok indulását támogatja – mondom, függetlenül attól, hogy aztán kinek húzza be az x-et áprilisban.

Az elmúlt évtizedek végletekig kiélezett választásainál számított, hogy ki mellett tesszük le a garast. De mai tudásunk szerint a mostani voksolás végkimenetele lefutott, ezért „büntetlenül” segíthetjük kisebb pártok indulását. A nagy favoritoknak ettől érdemben nem csökken a támogatottsága, viszont nagyobb valószínűséggel elodázhatjuk, hogy három, illetve kisvártatva kétpárti parlamentünk legyen.  

A 2010-es választásoknak valójában nem az a tétje, hogy ki nyeri és közjogi értelemben teljesen lényegtelen, hogy az MSZP vagy a Jobbik végez a második helyen. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a parlament összetétele tükrözi-e a magyar társadalom egészét. Ezen a voksoláson ez múlik és nem a Fidesz kétharmada.

Már eldőlt, hogy a Fidesz, az MSZP és a Jobbik minden választókerületben állíthat jelöltet, e pártok biztosan parlamentbe jutnak. Még két kisebb párt van, amelynek halovány esélye van arra, hogy elérje a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 %-os küszöböt. Ahhoz, hogy az MDF-nek és az LMP-nek reális esélye legyen a versenyben maradáshoz, március 19-ig minél több képviselőjüknek kellene összegyűjtenie az induláshoz szükséges 750 kopogtatócédulát. Ha minden a mai állás szerint marad, akkor meg kell barátkoznunk azzal, hogy a következő négy évben Magyarország jövőjét egy Fidesz-MSZP-Jobbik összetételű parlament határozza meg. Március 19-én hosszú időre eldől, hogy milyen politikai garnitúra döntéseitől függ a mi jövőnk is. A politikai passzivitás az említett három párt esélyeit növeli, de még van néhány napunk arra, hogy érdemben befolyásoljuk a választás kimenetelét.

Sokan idegenkednek attól, hogy a kopogtatócédulájukat odaadják, mivel azon személyes adataik is szerepelnek. Megértem ezt a félelmet, de ha egy hülye nyereményjátéknál a fődíj reményében bátran kiadjuk az adatainkat, akkor miért idegenkedünk attól, hogy az ország jövője érdekében megtegyük ugyanezt?!  

A választásokon induló pártok hivatalos listája itt megtalálható, hogy melyik párt hogy áll: http://www.valasztas.hu/hu/parval2010/347/347_6.html

Az LMP honlapja: www.lehetmas.hu

Az MDF honlapja: www.mdf.hu

A passzivitás sehová sem vezet, tessék gondolokodni!

Kérlek küld el ezt a posztot minnél több barátodnak, ismerősödnek. Hátha még időben észbekapnak.

Leginkább arról, hogy olyan demokrata, aki racionális érvek mentén támogat vagy utasít el pártokat, politikákat. Amikor dönt, véleményt mond, akkor tényekből indul ki és alapvetően kételkedik. A tudatos választó az a bozótharcos, akit nem a politikai kommunikáció alapozza az álláspontját, hanem a tettekből indul ki.

A tudatos választó nem csak egyetlen pártban gondolkodik, hanem összefüggéseiben vizsgálja a közéletet. Politikai értelemben nem hívő, ugyanakkor vannak értékei, amelyek befolyásolják és választások idején ehhez keres pártot. Ez azt is jelenti, hogy nem tartja jellemhibának, ha valaki jobb vagy baloldali, de a szélsőségektől - jelentsen ez bármit is - irtózik. Támogatását az alapján adja, vagy vonja meg, hogy az adott pártalakulat miként teljesített, illetve reálisan mi várható el tőle.

A tudatos választó nem össznépi fogadásként fogja fel a választásokat, ahol az nyer, aki a győztesre tesz. A tudatos választó hol alkalmas kormányerőt, hol erős ellenzéket választ – mikor mit tart fontosnak az ország szempontjából.

A tudatos választó megrögzött szavazó, nem marad otthon, nem szavaz érvénytelenül, mert tudja, hogy ez menekülés a döntés elől.