Ki-ki ízlése szerint meg tudja ítélni, hogy jó-e ha a Fidesznek kétharmada van. Értelmetlennek tartom azt az értelmiségi polémiát, ami ebben a témában folyik. Főleg azért, mert aki demokrata, annak hivatalból el kell fogadnia a választások végeredményét, még akkor is, ha ilyen extrémnek mondható döntést hoz az isten adta nép. A tudatos választóknak sokkal fontosabb, hogy az ország kormányozható-e vagy sem. E tekintetben pedig a Fidesz kétharmada messze nem a legrosszabb cenárió.

Az elmúlt évtizedben a két nagy párt azon volt, hogy közös erővel bebetonozzák a hatalmukat és mielőbb kétpártivá redukálják a parlamentet.  Mi tagadás, ezt eredményesen is csinálták, hiszen 2010-ben csak három biztos bejutó párttal számolhatunk. A kép még sötétebb, ha elhisszük az MSZP retorikáját (amitől én mindenkit csak óva intenék!), miszerint a Fidesz és a Jobbik lényegében ugyanaz, vagyis akkor tényleg kétpárti lesz az új parlament. Na már most, ha tényleg ennyire leszűkült a verseny, és a két párt közül az egyik történelmi bukás elé néz, akkor már matematikailag is minden adott ahhoz, hogy a másik versenyző kétharmadot szerezzen. Kétpárti szisztémában így megy ez – ha az egyik nagyot bukik, akkor a másik túlnyeri magát. Ilyen körülmények között a Fidesz kétharmados többsége a rendszerből következő adottság.

Persze kényelmes dolog a jajveszékelés, de nem a Fidesszel kell riogatni, mert az kontra produktív, hanem a rendszert kell bírálni (amelynek tevékeny részese az említett párt is) de még inkább el kell menni szavazni, és a kínálatban lévő egyéb pártokra kell voksolni. A Fidesz kétharmadára egyébként két dolog jelent veszélyt: a váratlanul expanzív Jobbik. És jó esetben az, hogy sokan mennek el szavazni és egyidejűleg parlamentbe juttatják az MDF-et és az LMP-ét is. (Az MSZP egymagában – bármennyire is szeretné – a mandátumelosztási mechanizmusból következően képtelen megakadályozni a Fidesz kétharmadát.)  De erről már sokat írtam ebben a blogban...

(Agyfaszt kapok attól, amikor értelmes emberek a lehetséges Fideszes kétharmadban az alkotmánymódosítási hullámot vizionálják (borzongva királysággal riogatnak). És nem azt nézik, hogy a felettébb kényelmes többséggel mi mindenen lehetne változtatni azon dolgok közül, amelyek közmegegyezésesen rosszul működik ebben az országban. A stabil kormányerőben már előre a gonoszt látják, inkább rettegnek, nem mennek el szavazni, vagy ha igen, akkor komolyan gondolják, hogy az érvénytelen szavazat az majd ér valamit…)  

Elméleti szempontból egy három- vagy kétpárti parlament esetén a kormányzás szempontjából jobb, ha a kormányzóerő minél nagyobb arányban nyer. A nagyobb támogatással, nagyobb felhatalmazás jár a cselekvésre, ami értelemszerűen nagyobb felelősséget is jelent az egymagában kormányzó pártnak. A koalíciós kényszer megszűnésével felgyorsulhat a döntéshozatal és világossá válnak a felelősségi viszonyok. A nagyarányú győzelem azét is fontos, hogy a kormányzó párton belüli egészséges részérdekek ne párosulhassanak erős zsarolási potenciállal (minél nagyobb a frakció, annál kisebb az egyes tagok revolverező képessége). Így ugyanis a vélt közérdek elvben jobban érvényesülhet (már ha elfogadjuk, hogy a többség „tudja” mi a közjó…). Ráadásul, ha a Fidesznek kétharmada lenne, akkor teljesen negligálhatná a Jobbikot és ezzel karanténban tarthatnák a parlamentbe jutott újnyilasokat.  A Fidesz lehetséges kétharmada tehát nem ítélhető meg feketén-fehéren.  

Az igazat megvallva én sokkal jobban tartok attól, hogy csak a Fidesz-MSZP-Jobbik triumvirátus jut be a Parlamentbe és a Fidesz csak 49 százalékkal nyeri meg a választásokat. Vagyis nagyon nyer, de koalíciós kényszer van. Micsoda képtelen helyzet volna, ha kormányozhatóság érdekében összebútorozna a Jobbikkal és kopíroznák a 2000-es osztrák koalíciót, amikor a Néppárt bevette a kormányba Haidert. Hát ez biztos nem volna jó az országnak! Mint ahogy az sem, ha fanyalogva „nagykoalícióra” lépnének az MSZP-vel és az újfasiszta Jobbik volna az egyetlen ellenzék a parlamentben.

Tudatos választóként értékesebbnek tartom a voksom annál, hogy a Fidesz kétharmadához hozzájáruljak az első fordulóban. (Lesznek sokan, akik megteszik ezt helyettem is, mert tőlük várják a megváltást – normális ember ilyet amúgy sem vár politikusoktól.) Más a helyzet a második fordulóban, akkor már az a legfőbb tét, hogy a Fidesz mennyire nyer, illetve az MSZP-vel ki tudják-e ütni a Jobbikot vagy sem. Akkor már meggondolandó választás lehet a Fidesz is.