Az áprilisi választások nyomán biztosan átalakul a magyar pártstruktúra. Ez egyrészt a választási eredményekből következő szükségszerűség, másrészt a ma még békésnek tűnő pártokat is szétvethet a kudarc és persze a dicsőség is. Egy héttel a választások előtt kijelenthető három párt biztosan bejut a parlamentben. De sanszos, hogy idővel ennél több politikai formáció ül majd a parlamenti patkóban. A ciklus közepén az MSZP és a Jobbik aprózódásának van a legnagyobb esélye.
Kevés számú parlamenti párt esetén a frakció léte vagy nem léte különösen felértékelődik. Az elmúlt 20 évben ez kardinális kérdése volt szinte minden parlamenti ciklusban. Gondoljunk csak az 1990 és 94 közötti parlamentre, miként fogyott meg az MDF-es és a Kisgazda frakciók, akik ezt a „bravúrt” megismételték a 1998-2002-es parlamenti szezonban is. (Olyannyira ügyesek voltak, hogy a frakciók szétesését azóta elkisgazdásodásnak nevezik a politikai szlengben.) Legutóbb pedig az MDF frakciója fogyott el a ciklus végére és az SZDSZ is furcsa politikai kómába sodorta magát 2009 után, ami mindkét párt esetében az agónia biztos jele volt.
Az Alkotmánybíróság határozata nyomán minden párt, amely a választási küszöböt (5%-ot) átlépi alakíthat frakciót függetlenül a Házszabályban rögzítettektől. Az 2007 decemberében elfogadott Házszabály módosítás értelmében a most véget érő ciklusban így 10 képviselővel már alakulhatott frakció (azért ennyi, mert az aktuálisan legkisebb MDF-es frakció akkoriban 11 tagú volt). A jelenleg érvényes Házszabály szerint ciklus közben 15 fő a limit a frakcióalakítás esetében, legalább ennyi képviselő szükséges új képviselőcsoport alakulásához. (A választási eredmények alapján előfordulhat az az extrém helyzet, hogy 2010-ben a parlamentbe jutott legkisebb pártnak eleve 10-nél kevesebb mandátuma lesz. Ez esetben a frakcióalakítás szempontjából az Alkotmánybíróság határozata az irányadó.)
Mivel a tudatos választó számára az ország – széles értelembe vett – kormányozhatósága fontos érték, ezért nem mindegy, hogy a parlamenti pártok (várhatóan ellenzéki és valószínűsíthetően kormánypártiak) milyen „életkilátásokkal” vágnak neki a ciklusnak. Az országra nézve tragikus, ha szépen lassan elmorzsolódik a kormánypárt, illetve koalíció (lásd MSZP-SZDSZ koalíció megszűnése) és a demokrácia szempontjából az sem ideális, ha az ellenzék szűnik meg, mert azzal nem csak a politikai verseny szűkül, de nem lesz, aki érdemben ellenőrizze a kormányzó erőket.
Jelenlegi ismereteink szerint három párt biztosan tagja lesz az új parlamentnek. Mivel a Fidesz torony magasan a legtöbb képviselői helyet szerzi meg, számukra érdektelen a frakció alakítás és megszűnés ügye. A másik két biztos befutó számára az új ciklus folyamán – más-más okból – de érdekes lehet a frakcióalakítás ügye. Nézzük miért:
A Jobbik nagy szalámizás elébe néz. Az ő aprításuk fontos identitásképző tényező lesz a Fidesz számára. Márpedig Orbánék gyakorlottak a témában, gondoljunk csak a Torgyán-féle Kisgazdákra, akiket úgy picsáztak ki, hogy közben egy kormányban ültek. Akkor a szocialisták trójai falovát tolták ki a kormányrúd mellől. Most sokkal kényelmesebb helyzetben van a Fidesz, mivel úgy pofozhatja kedvére a jobbikosokat, hogy egy percig sem lesz veszélyben a kormánytöbbsége. A Jobbik hiteltelenítésével leválaszthatja a radikális pártról azokat, akik amúgy a Fidesz szavazók. Orbánéknak azonban ennél többet is hozhat a Jobbik nyírása. Kormányon már nem szélre kell húzniuk, hanem középen kell híveket szerezniük. Ha a Fidesz igazán a politikai centrumban akarja magukat érezni – és láttatni –, akkor elég csak nemzeti sportot űzniük a radikálisok fingatásából. Ennek az iránynak már a mostani lagymatag kampányban is voltak jelei.
De a Jobbikot nem csak a Fidesz fogja ekézni. A Jobbik alapvetően egy bolsevik típusú párt: mindent áthat az ideológia. Ilyenkor mindig van az irányvonal és az elhajló trockisták – az, hogy mi az irányvonal és ki a trockista a tévedhetetlen vezér mondja meg. Egy ideig a vallásos hit elfedi az ilyen jellegű pártok valódi énjét, de az irrealitás csak egy ideig védhető hittel. Utána az elvtársak drasztikusan egymásnak esnek – az elhajlókat demokratikus közegben szimplán kizárják, diktatórikus körülmények között golyóval tesznek igazságot. A bolsevik típusú pártokban ez már csak így megy. A Jobbikot ma még összekovácsolja a mindenellenesség, az éllandó protestálás. De néhány napon belül ők is részei lesznek annak a politikai rendszernek, amit oly vehemensen elutasítanak. Bármennyire is az ellenkezőjét állítják, ez mégis csak azt jelenti, hogy idomulniuk kell a demokratikus játékszabályokhoz. Ami a fundamentalista jobbikosok szemében maga lesz az árulás. Ez a feszültség óhatatlanul is kikezdi az egységet. Most „Adjon az Isten” a menő, de hamarosan előjönnek a keményvonalas jobbikosok, akik „Szebb jövőt” kívánnak. Ez a Jobbik parlamenti frakcióját sem fogja érintetlenül hagyni. Rossz esetben még az is lehet, hogy parlamenti körülmények között a radikálisok osztódással szaporodnak… mindenesetre csodálkoznák, ha négy év múlva ugyanannyian ülnének a Jobbik soraiban, mint az országgyűlés alakuló ülésen.
Az elmúlt 20 évben az MSZP frakció volt a legstabilabb parlamenti formáció, nem nagyon volt ki-be járkálás. Most viszont nagy pofonba szaladnak, ami a párton belül megingathatja az elmúlt időszakban kialakult kényes a belső egyensúlyt. Az MSZP jövője szempontjából elsősorban Gyurcsány Ferenc manőverezése a meghatározó. A volt miniszterelnök – így vagy úgy – újra a szocialisták élére akar állni. Az ordas nagy bukás sokkja és az eddig lappangó belső ellentétek elementáris erővel dobják felszínre az ellentéteket, ami a szocialista frakciót sem fogja érintetlenül hagyni. Ha Gyurcsánynak nem sikerül az MSZP visszahódítása, akkor vélhetően önállósítja magát. Ez a lépés viszont csak akkor hozhat a konyhára, ha parlament keretei között is markánsan megjelenítheti az általa fémjelzett formációt – vagyis saját frakció nélkül öngyilkosság lenne hátat fordítania az MSZP-nek. A sok szürke avítt és nem annyira tehetséges szocialista potentát között Gyurcsány messze a legkarizmatikusabb figura. Nyilván nem esne nehezére a szocialista képviselőcsoportból kiszakítania a maga frakcióját és hátrahagyni azokat, akik elvtársilag egy kanál vízben is meg tudnák fojtani (a Fidesznél jobban ugyanis csak egymás utálják). A szocialisták között sokan megkönnyebbülnének, ha Gyurcsány távozna. Azt remélik, hogy ezzel levakarható az MSZP-ről az a stigma, amit amúgy egyszemélyben Gyurcsány jelképez. Ha lesz kenyértörés, akkor valószínűleg fél-egy éven belül lezavarják az érintettek, később már nem valószínű, hogy a konfliktust pártszakadással oldanák meg.
Tudatos választónak a Jobbik sorsa csak az összkép miatt fontos, hiszen erre a pártra racionális megfontolásokból nem lehet voksolni. Jelen állás szerint persze az MSZP sem az a formáció, ami tudatosan vállalható, de szocialisták legalább egy demokratikus párt, amely eleddig kormányképes volt (ha kormányzáshoz kevés is volt a tehetsége). Ez azért minőségi különbség a két párt között, ami alapján legitim választás lehet az MSZP. Tudatos választóként persze nem fenyeget, hogy nekik húzzam be az X-et. Aki viszont ezt fontolgatja, annak tudnia kell, hogy mit kockáztat: az az MSZP, amit április 11-én támogatásra érdemesnek tart, nem biztos, hogy a ciklus közepén is ugyanezeket az értékeket és célokat fogja képviselni – tekintve, hogy szétesik.
